2012.09.10. Kategória: Tetkó
Tetkó ötlet

Tetkó ötlet
2012.09.10. Kategória: Egyéb
Íme a valóság 🙁

"Az IMF székháza az USA-ban, Washington, D.C-ben található. A pénzintézet 187 tagországa meghatározott gazdasági súlya szerint járul hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehet fel adósságai törlesztéséhez. Mit jelent ez? A tagországok „igen mulatságos” módon saját befizetett pénzüket kapják vissza kölcsönbe a Valutaalaptól, melyet kamatostól kell megfizetniük. Kijelenthető, hogy kamatszedő mechanizmusa miatt ennek a működési elve is a jól bevált formulák szerint működik, és előmozdítja a pénzhiányt a gazdaságokban, amit ismét csak új hitelekkel lehet kiváltani. Olyan ez, mint egy fojtogató póráz, ami örökre rabláncon tart, és képtelenség belőle szabadulni. Az IMF jogilag is az államok és bíróságok felett áll. E szerint az IMF korlátozások nélkül szerződéseket köthet, ingó és ingatlan vagyont szerezhet az Alap tagországaiban, így Magyarországon is. Lényegében ez azt jelenti, hogy a törvény hatályba lépése óta ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat vásárolhat hazánk területén is, egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható az államadósság fejében. Az IMF bárkivel szemben bírósági eljárást kezdeményezhet, de ő maga és tulajdonait bérlői mentesek minden fajta bírósági eljárás alól, így a bíróságok semmilyen ügyletükbe nem avatkozhatnak bele. Valamennyi tisztviselő és alkalmazott is mentes a jogi eljárások alól, mely végső soron szabad garázdálkodást jelent a tagországok területén."

nemadjukfel.blog.hu201203234_ebredj_fel_kamatrabszolgasag_a_penzrendszer

Íme a valóság 🙁
2012.09.09. Kategória: Állat
Állati jó buli volt szombat este . . .

Állati jó buli volt szombat este . . .
2012.09.08. Kategória: Viccek
Napi bizarr

- Agyon lehet-e ütni az anyóst egy törülközővel? - Igen, de jól bele kell csavarni a vasalót.

2012.09.07. Kategória: Videók
Vannak helyek, ahol nem jó ötlet bringát lopni !

2012.09.07. Kategória: Kép
Egy jó ötletnek mindig helye van!

Beküldött

Egy jó ötletnek mindig helye van!
2012.09.07. Kategória: Hölgyeknek
Csajoknak . . .

Csajoknak . . .
2012.09.07. Kategória: Egyéb
Haver, dugják a csajod !

Haver, dugják a csajod !
2012.09.06. Kategória: Állat
Jól meggondolta fater ?

Jól meggondolta fater ?
2012.09.06. Kategória: Viccek
Jól kezdődik :P

-Drágám! Holnap elmegyek az apádhoz és megkérem a kezedet. Szerinted mit vegyek fel? - Hát ahogy én ismerem, szerintem a golyóálló mellényedet!

2012.09.05. Kategória: Kép
Nem jól csinálod !

Nem jól csinálod !
2012.09.05. Kategória: Egyéb
Jó kis kép lesz!

Jó kis kép lesz!